az élet értelme

Mi kell a nőnek?
Mitől is jó egy kapcsolat?
Mitől marad meg egy kapcsolat jó egy életen át?

egyik kérdésre sincs jó válasz, nem is lehet, mert minden eset más.
Ugyanakkor mégis van valami közös bennük, hiszen mi emberek ugyanúgy működünk, évezredek óta ismételjük magunkat, ugyanazokat a hibákat számtalanszor elkövetve sose tanulva belőle.
Ez igaz akár társadalmi szinten akár kapcsolatszinten.
Azt gondoljuk különlegesek vagyunk, hogy nálunk másképp lesz, pedig nem.

Lehetnek kivételek, amikor valóban valaki megtalálja az igazi társát, de ze nagyon ritka. Egyszerűen nem vagyunk eléggé nyitottak a kereséshez.
De főleg megalkuvók vagyunk, és nem is hisszük, hogy megtaláljuk a társunkat. Megalkuszunk olyan kapcsolatokban, ami kényelmes, ami valamilyen szinten jó, aztán megszokássá válik akár a rossz is, közben lehetség társakat engedünk elmenni magunk mellett mert félünk a változástól, félünk a kudarctól. Pedig minden nem közelebb visz az igenhez.

Kicsit elkalandoztam...
Szóval kapcsolatok minősége, tartóssága.
Tapasztalat, hogy a nőnek fogalma sincs mit szeretne de azt nagyon jól tudja hogy mit nem.
Az emberek általában a könyen elérhetőt nem értékelik, hiába jobb szebb csodálatosabb a nehezen elérhetőnél, nekünk az kell ami nem lehet.
Hiszen ettől érdekes, ha megvan és könnyen megvan akkor nincs miért küzdenünk, akkor kideül, hogy nincs mivel eltakarnunk létünk értelmetlenségét azaz nincs célunk.
Épp ezért mindig kell egy cél, meghódítani, megküzdeni az ellenfelekkel, problémát találni és megoldani, majd újabbat generálni.

Ez kell a nőnek, kihívás, izgalom, játék, hogy érezze megküzdött érted. Ha félvállról veszik "megalázzák", levegőnek nézik akkor odavan és gyötrődik és kapar.
Amikor olyasvalakivel találkozik akiben biztos, aki mindent megad első szóra, aki figyelmes, az unalmas, az barát, az jó ember, az meg van azért nem kell szenvedni, nincs cél...

A hosszú kapcsolatok lényege, hogy mindig legyen egy közös cél ami lefoglal, amiért érdemes küzdeni, ami "értelmet" ad a létnek...
Egy házasság, lakás vásárlás, felújítás, építés, egy gyerek felnevelése, egy csábító kollegina, valami, akármi ami leköti a figyemünk erőnk, amit el lehet érni, meg lehet oldani.

ezzel együtt megalkotjuk a magunk kis küzdelmeit, kizárva a harmónikus, nyugodt boldog életet, mert az állandó elégedetlenségünk által hajtva, végig harcoljuk, küzdjük az életünket míg bírjuk.

Az embernek nem elég, nem jó ami van, mindig mást többet akar.
Egy ember anyaiakkal kielégíteni nem lhet, csak ideig óráig motívál az új ékszer, új autó, új lakás, több pénz.
Legjobban a kapcsolatokban lehet motíválni az embert, hogy azt érezzen nem elég jó, hogy ő nem felel meg szinte sose, és akkor kaparni, kapaszkodni fog, hogy elérje. Persze kellenek szép pillanatok, mikor úgy érzi, hogy igen megéri, amibe tud kapaszkodni, hogy érdemes csinálni, mert van remény. Ha elérte a célját akkor unalmassá válik.
Nők belemennek kapcsolatokba olyan férfival akivel nem tudnak együtt élni, majd elkezdik megformálni, ha nem sikerül akkor boldogtalanok és senki nem érti miért vannak még együtt... Na miért? ugye tudjuk? a célért
De ha sikerülne átformálni és összecsiszolódni akkor onnantól kezdve ismert és unalmas pasivá válik, kiszámítható, kedves de unalmas, lecserélhető az újabb célra.
Ilyankor lesz vége a kapcsolatoknak, ilyenkor lép be a 3. mert ugyanakkor változtani is félünk.

szóval a hosszú izgalmas kapcsolat titka a küzdelem és hogy sose adjuk fel önmgunk.
Az emberek nem akarják, hogy segítsünk nekik, bár úgy tűnik, de nem igénylik. Hagyjuk őket megdolgozni, megküzdeni az eredményekért, mert különben nem értékelik és ez így van a kapcsolatokban is.

Épp most nincs sok ihletem írni, de időm van. belekezdek és meglátjuk mi sül ki.

Idő... ez az amiből a legkevesebb van. Visszás, hogy gyakran megpróbáljuk eltölteni az időnket, holott pont az a legnagyobb kincs.
Senki nem tudja mennyi is van belőle neki, és mégis olyan könnyelműen bánunk vele, akár csak az egészségünkel.
Pont ma olvastam egy Voltaire idézetet totál véletlenül ami így szólt: Életünk első felében az egészségünket áldozzuk fel a pénz megszerzéséért, a második felében a pénzünket áldozzuk az egészség visszaszerzéséért. És közben megromlik az egészség és eliramlik az élet.
A lényeg, hogy eliramlik az élet!!! Nem figyelünk oda, nem tudatosítjuk milyen gyorsan eliramlik, mennyire törékeny. Tesszük a dolgunkat, amit elvárnak ami helyesnek tűnik, amiben felnőttünk és közben eliramlik az élet. És itt nem csak a pénz megszerzéséről van szó, hanem az időről, a tudatosságról.

Amint tudatosodik ez bennünk, elkezdhetjük másképp nézni a világot és abban magunkat. Megláthatuk mennyire szánalmas apróságok foglalkoztatnak, és milyen butaságokkal pazaroljuk el az amúgy drága időnket.
Mit gondol a szomszéd, mit szólnak a szüleink, a kolléga kötözködik, a hülye autósnak majd megmutatom, milyen csempét akarok a lakásba... mennyi időt töltünk ilyenekkel???

El kell kezdeni másképpen szemlélni a világot és koncentrálni arra amit tényleg szeretnénk!!! Ha tényleg boldoggá tesz a csempe, akkor utánna kell járni és megvenni, de ha csak azért teszem mert ezt elvárják, mert szokás, mert mit szólnak akkor el kell felejteni.

Töltsd minden napod úgy mintha csak 1-2 éved lenne hátra az életedből. Mert nem kell nem is lehet csak a mának élni, de fontos nagyon hogy úgy élj ahogy igazán szeretnél, és éld meg intenzíven a pillanatokat amik boldoggá tesznek.
Ha valamit szeretnél megtenni, van olyan amiről álmodsz akkor ne halogasd sokáig, tedd meg.

Logikusan végig gondolva persze az sem számít, hogy megteszed-e, hiszen ha meghalsz akkor már semmi nem számít, nem fáj, nem hiányzik, akkor elvész a tudat a tett, akkor akár az egész univerzum is megsemmisülhet, mert téged az már nem érint. Egyszerűen semmi nem fontos, csak az hogy te boldogan töltsd el a napjaid.

Élünk, ki így ki úgy, de mindenki társat keres, hiszen az ember társas lény.

De tulajdonképpen milyen társat is keresünk, valaki ezt meg tudja fogalmazni? Pesze sokan mondják erre, hogy igen meg...
Van aki megtalálja, van aki sose, így megalkuszik, neki ez jutott. Aki pedig szeretné megtalálni az igazit, annak nincs könnyű dolga.
Szinte mindenki tudja, hogy mit nem szeretne, de nagyon kevesen tudják hogy mit is szeretnének; így amíg nem fogalmazzuk meg konkrétan mit is szeretnék, könnyedén átléphetünk fölötte.

Most volt szerencsém belefutni ebbe az esetbe, 2 emberke akik nagyon jól érzik magukat együtt, lehetne egy igazán tartalmas kapcsolat, szórakoztatják, kiegészítik egymást, de mivel kiegyensúlyozott a légkör, nincs igazán izgalom...
Hamarosan az egyik jön, hogy sajnos neki nincs meg a villámcsapás amit várt, neki ez nem megy... Érthető és nem.

Mi az a villámcsapás? A gyomorszorító érzés, hogy nekem ez kell és nagyon akarom és nem tudok nélküle élni, de vajon mikor jön ez?
Van amikor meglátsz valakit, hogy nekem ez kell, és van amikor lassan építkezik egy érzés és amikor rájössz hogy elveszted akkor jön, hogy ezt akarom...
Sztem 2 féle típus van, van aki villámcsapkodós, meglát valakit és 5 perc se kell és tudja, van aki pedig elsőre sose jött, de később ez nagyon mély nagyon erős érzésben bukkant fel, de ez is csak akkor igazán erős amikor elveszni látszik.

Ekkor jön rá az illető a veszteségre ekkor jön a gyomorszorító érzés, hogy mennyire szerettem és lehet, hogy sose lesz meg többet. Amíg minden rendben volt és egyenesben ment észre se vettük mennyire értékes volt számunkra.

Van egy mondás ami igaz lehet: "Veszíts el bármit és rögtön minimum megduplázódik az értéke". Az emberek így működnek!!! Az kell nekik ami nem lehet. Persze az is fontos, hogy alapvetően kelljen, szeresse, de az igazi ráébredés csak akkor jön amikor elveszti, addig amíg biztos, szinte észre se veszi mert ha valami van akkor az természetes és nem értékeljük. És ez nagy általánosságban igaz bármire, tárgyra, személyre, szolgáltatásra.

Szóval sokan megtalálnák az ideális társukat, akivel igazán boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban élhetnének akár egy életen át, de hagyják elmenni, mert pont az összepasszolás miatt túl egyszerű, túl sima lenne, ennek megfelelően nem kell miért küzdeni, hiszen minden természetesen zajlik, ezzel nem jelenik meg az izgalom, a veszteség érzése és nem jön a nem tudok élni nélküle gyomorszorítás sem. Jön a sajnos nem te vagy mert nem érzem azt amit kellene, viszont ezt megérzi ott ahol iránta nem érzi a másik és ott szenved, szeret ahol ezt nem tudják viszonozni.

Ilyen az emberi természet, küzdeni akar, azt akarja amit nem lehet, emiatt képes egy életen át küzdeni olyan dolgokért ami nem vagy nehezen elérhető és képes állandó elégedetlenségben, boldogtalanságban eltölteni a napjait...
Képesek vagyunk valami igazán jót, értékeset eldobni az izgalomért. Ha nincsenek problémáink gyártunk magunknak, és nem is próbálunk megállni, elgondolkodni, hogy milyen érték lehet előttünk, mert ott van, csak használjuk.
Szomorú? Nem, nem az... talán segít "értelmet" adni az életünknek.

Ezt elmagyarázni bárkinek is? Nem lehet... Nem is kell... ezért is írom le.

Talán a folytos elégedetlenség, útkeresés lenne az értelme az életünknek
Nem tudom. Találja meg mindenki a saját életének értelmét.